Kell egy csapat! – Hogyan indul? Mi van a szakaszhatárokon? Mit csináljunk az új tagokkal?
Gyakran halljuk, hogy "legyünk jó csapat", és ez máshogy hangzik a főnök és a beosztottak szájából. Jó csapat: aki megold mindent vezetői jelenlét nélkül is, akik csillapítják a szervezet hullámzásait és egy önsegítő-öngyógyító közösség - szeretnénk ezt látni vezetőként. Míg a munkatársak számára a jó csapatot a jó légkör, baráti szálak, ünneplések, betyárbecsület jellemezne inkább, aki meg tudja védeni magát a főnök ötleteitől.
Szeretjük a jó csapatot, de hogyan is jöhet létre, és mi benne a főnök feladata? Mennyire kell jelen lennie a csapat alakításakor, a helyezkedésekkor, a csapaton belüli szerepek megtalálásakor, vagy a cél, feladat, munka, stratégia kijelölésekor? Mindegyik szakaszban más-más a vezető szerepe, jelenlétének intenzitása vagy formája, a cselekvő köztünkléttől a pipázó megfigyelésig.
A csapat egyik veszélye a kihűlés. Fodor Ákos így fogalmazza ezt meg Diagnózis c. haikujában:
nem figyelünk, csak
számítunk egymásra. Nem
hangverseny: lemez
A másik, amikor a "közösség" szót használjuk a team-ünkre, és úgy akarjuk érezni magunkat, mint egy család, néhányan úgy is viselkedünk. Ilyenkor túlmelegedhet a csapat, ami nem biztos, hogy mindenkinek igénye, és főként sok esetben nem segíti a cél elérését, amire pedig a team létre jött.
A csapat (team) valami cél elérésére jön létre, van vezetője és van benne néhány formális, de még több és még fontosabb nem formális szerep. Ez utóbbiakat nem a vezető osztja ki, hanem a tagok egymást között alakítják ki az első órákban, napokban. Ezért lesz nehéz a személycsere: lehet-e belehelyezni az elment tag helyébe az újat? Általában nem, és ilyenkor újra kell forrnia a csapatnak, újra megküzdeni a szerepekért, hogy folytatódhasson a munka.
Érdemes meghallgatni a beszélgetésünket Buzás Andreával a K&H Start It webinárium keretében. Ő és Fekete Zsombor "kalózosították" a csoportdinamika alapjait, amit Andrea elmesél a beszélgetésben. Zsombornak pedig ez úton is köszönöm a film létrejöttét, producerségét.
Akár csapatokat vezetünk, akár tagok vagyunk benne, érdemes meghallgatni a beszélgetést, vezetőként pedig remek coaching, tréning téma a csapatainkkal való jó gazdálkodás!
https://youtu.be/nrWXw-MvBJU
#buzasandrea #startitkh #ludologist #csapat #team #vezetés